Visszatekintés: 10 éve érkezett hozzánk tűzoltóhajónk

Napra pontosan tíz éve, 2012. December 8-án érkezett Rust Város tűzoltóságától későbbi tűzoltóhajónk.
A hajót azonnali kidaruzása után a fertőrákosi Püspöki Kastély udvarába szállítottuk, ahol ledaruzás után hajtómű felújítását, illetve több, kisebb javítást kellett elvégezni.
A hajó 2013-ban már készenlétben állt a Fertő tavon, a Drescher Hajózási Társaság felajánlásából és jóvoltából a társaság egykori északi mólóján került kikötésre.
A hajót 2017 júniusában szenteltette fel tagságunk a Magyar Tűzoltó Szövetség, Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság, valamint a környékbeli magyar és osztrák tűzoltóságok vezetőinek jelenlétében szervezett ünnepség keretein belül.
A hajó a szentelést követő két hét múlva már Fertő tavi pályafutása legnagyobb, ötös kiemelt fokozatú tűzeseténél dolgozott, melynek során mintegy huszonhat órán át küzdött a cölöpházak tüzének oltásán.

A hajó Fertő tavi üzemeltetésének egy, félúton megakadt állami beruházás és az azzal szorosan összefüggő vízi és vízparti turizmus teljes megszűnése, a riasztási rendszer anomáliái valamint az idén drasztikusan csökkenő vízszint vetettek véget.
A képen látható karavánt a szintén ez év tavaszán beszerzett, Iveco Magirus típusú gépjárműfecskendőnk vontatta. Nínóka volt az első igazi, hosszan szolgáló gépjárműfecskendője egyesületünknek, mely érkezésekor a környék kétségkívül legmodernebb önkéntes tűzoltó gépjárműve volt. Tíz év alatt egyetlen egyszer nem hagyott bennünket cserben, mindig megbízhatóan teljesítette a tőle elvárt feladatokat.

A szerelvény tagjait idén búcsúztattuk. A Magirus május elejétől Öttömös ÖTE színeiben, míg Szent Flórián Szegeden, a Tiszán folytatja tűzoltóhajói pályafutását.