Viharos péntek négy riasztással
A ma hajnalban betörő markáns hidegfront rengeteg munkát adott körzetünk hivatásos és önkéntes tűzoltói számára.
Ezen munkákból mi sem maradtunk ki, az első riasztásunk már reggel 07:00 órakor beérkezett.
Balf és Fertőrákos között egy nagyméretű fa dőlt ki, mely érintőlegesen rádőlt egy ott tartózkodó személyautóra is.
Egységünk ide Fertőrákos/2 gyorsbeavatkozóval vonult, ahol az időközben kiérkező Sopron/1 egységével közösen a fát láncfűrészek segítségével ledarabolta.
14:23 órakor érkezett a következő jelzés, mely szerint Sopronban, a Rákóczi Ferenc utcában egy fa gyökérzete elengedett, a fát kidőlés fenyegette, melynél félő volt, hogy a fa vagy a járdára és az ott közlekedőkre, vagy parkoló, illetve ott elhaladó járművekre dől.
Egységünk négy fővel vonult a helyszínre, ahol egy kb. 30 cm törzsátmérőjű fa imbolygott, a széllökéseknél veszélyes módon megdőlt.
Az érintett útszakaszt kiérkezésünkre a Rendőrség már lezárta, a helyszínt biztosította.
Mivel a fát más úton kivágni nem lehetett, egységünk bevárta a szintén a helyszínre riasztott Sopron/Létrát, majd ennek segítségével a fát ledarabolta, a veszélyt elhárította.
Innen Sopron/Létrával együtt átvonultunk az Ipar Körútra, ahol a bejelentés szerint egy nagyméretű reklámtáblát tépett le a szél.
Egységeink a felderítés során nem találták meg a jelzett táblát, viszont az érintett cég biztonsági őrei jelezték, hogy a táblákat kézi erővel eltávolították. Ez az eset kiérkezésünk előtt felszámolt besorolást kapott.