Éves szituációs gyakorlat – ezúttal Fertőrákoson, drónról filmezve!
Idén a mi szervezésünkben került lebonyolításra az éves szituációs gyakorlat, melynek helyszínéül a virágosmajori egykori TSZ telep épületei szolgáltak.
A scenárió szerint az egyik épület tetőszerkezete teljes terjedelmében égett, miközben az egyes egységeknek alapvezetéket, sugarakat és táplálást kellett szerelniük, másoknak az épületben rekedt embereket kellett kimenteniük és átadniuk a mentőszolgálatnak, míg megint csak másoknak az épületben maradt gázpalackokat kellett biztonságba helyezniük.
Az épületbe behatoló egységek légzésvédelem és sugárfedezet alatt tevékenykedtek, míg az oltási munkálatokat végzők készenlétben álltak egy esetleges váltásra.
A gyakorlaton négy tűzoltó egyesület vett részt: Fertőrákos volt az első kiérkező, őt követte Harka, majd Nagycenk és Hidegség egységei.
A gyakorlaton a táplálást Hidegség egysége végezte, akik telepített kismotorfecskendővel élővízből továbbították az „oltást” végző fecskendők számára a szükséges vizet.
A gyakorlatot felügyelő Sopron 50 a gyakorlatot sikeresnek értékelte, melyet követően a gyakorlaton részt vevők egy jó hangulatú vacsorán vettek részt az egykori Öreg Halászcsárda éttermében.
Külön köszönet illeti Király Lászlót a gyakorlatról készült drónfelvételek kapcsán, melyet megvágva és megszerkesztve bocsátott rendelkezésünkre. A videó ezen a linken érhető el.
Ezúton is köszönjük minden résztvevőnek, hogy jelenlétével emelte a gyakorlat színvonalát, köszönjük Hipságh Lászlónak a hozzájárulását a helyszín használatához, valamint Sárfy Gizellának az étterem használatát!

















