Társadalmi munkával telt a szombat délelőttünk

Tűzoltóink szombaton sem tétlenkedtek:Egy, tavaly november óta tervezett projektként végül a szükséges hatósági engedélyek birtokában szombat délelőtt egy, Fertőrákos külterületén álló ingatlankomplexumban vágtunk ki társadalmi munkában négy elhalt, balesetveszélyes fát. A munkálatok során nagyon jól koordinált rendszerben három brigádunk dolgozott három különböző helyszínen, melynek során a munka egésze ránk hárult. A fa kivágásától a tuskómaráson át a kivágott törzsek és […]

Tovább

Autóbalesettel indult a hét

Ma reggel 05:30 órakor érkezett a jelzés a Megyei Műveletirányítási Központ ügyeletéről, mely szerint a Margitbányai útról leágazó, építési forgalom számára létesített úton egy személygépjármű árokba ütközött, a jármű vezetője a járműben tartózkodik. Egységünk a kiérkezést követően a soproni egységgel közösen megállapította, hogy a jármű vezetője nem volt eszméleténél, így mentőt kértek a helyszínre. Az elsődleges orvosi vizsgálatot követően a […]

Tovább

Kidőlt fához érkezett riasztás

Ma délután röviddel 14 óra előtt érkezett a jelzés egy külföldi állampolgártól, mely szerint a Fertőrákos-Balf bicikliúton egy fa kidőlt, teljes szélességében elzárja az utat. A jelzést továbbítva megkezdtük a készülődést a vonuláshoz, melyhez a terep adottságait ismerve tűzoltásvezetőnk a gyorsbeavatkozó járművünket jelölte ki. Egységünk hét fővel vonult a helyszínre, ahol egy kb 40-50 cm törzsátmérőjű fa feküdt az úton, […]

Tovább

Autó balesethez érkezett a riasztás

Ma este röviddel 17:30 óra után érkezett a bejelentés egy fertőrákosi lakostól, mely szerint nem sokkal Fertőrákos község határát jelző táblát követően, Sopron irányába a 8527. számú úton egy személygépjármű az úttestről letért és az árokban állt meg.Egységünk nem sokkal később, indulás előtt sms értesítést kapott a fenti esetről a Megyei Műveletirányítási Központ Ügyeletéről is, így hét fővel vonultunk a […]

Tovább

Megérkeztek az idei MTSz pályázatunk nyereményei

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is tárgyi eszközök beszerzésére pályáztunk a BM OKF MTSz pályázatán, mely eszközök a mai napon érkeztek meg hozzánk.A négy új szívótömlő, Nepiro Ergo magasnyomású sugárcső valamint tömlőhíd készlet már bemálházásra is került gépjárműfecskendőnkbe, az integrált sisaklámpa, védősisak plexi arcvédője és kézi kárhelylámpa pedig jó szolgálatot fognak nyújtani tűzoltóinknál.Ezúton is köszönjük a Hesztia Kft munkatársainak, hogy […]

Tovább

Sikeresen pályáztunk új gumiabroncsokra

Idén először vettünk részt a Hankook Tire Magyarország Kft Gumiabroncs Adomány Pályázatán, melyen aztán meglepetésünkre új gumiabroncsokkal gazdagodtunk!Az összesen 264.000 Forint értékű adomány egy része már a fertőrákosi Varga Gumiszerviz jóvoltából fel is került járművünkre, mely támogatást ezúton is nagyon hálásan köszönünk!Köszönjük a támogatást a Hankook Tire Magyarország Kft-nek!

Tovább

Olajszennyezéshez riasztottak bennünket a Virágosmajorba

Tegnap este 19:00 órakor érkezett a jelzés a Megyei Műveletirányítási Központ ügyeletéről, mely szerint Fertőrákoson, a virágosmajori kikötőben jelentős mennyiségű gázolaj szennyezi a kikötőmedencét, valamint a csatorna mintegy 250 méteres szakaszát.Egységünk a helyszíni felderítést követően az időközben kiérkező soproni egységgel, valamint a Rendőrkapitányság munkatársaival együtt megállapították, hogy a gázolaj a nyomok alapján vélelmezhetően egy, a csatornában tárolt, használaton kívüli géphajóból […]

Tovább

Tómalom Gázszivárgás – első vonulásunk a frissen kifejlesztett riasztási funkcióval

Tegnap este 21:16 órakor érkezett a jelzés a Megyei Műveletirányítási Központ ügyeletéről, mely szerint Tómalmon egy ingatlan előtt erős gázszagot éreznek.Egységünk hat fővel vonult a helyszínre, azonban a műveletirányítás a bejelentés alapján nem látta szükségét egységünk helyszínre vonulásának, így kiérkezés előtt vissza lettünk fordítva.A fenti eset az első éles esetünk egy, a háttérben több éve futó kitartó munka eredménye, melyben […]

Tovább

Égő ruhakupachoz riasztottak bennünket

Tegnap kora este, 18:40 órakor érkezett a jelzés a Megyei Műveletirányítási Központ ügyeletéről, mely szerint Fertőrákos külterületén, egy dűlőúton ismeretlen okból nagyjából egy négyzetméternyi szemét ég, félő, hogy a fás területen az aljnövényzet is meggyullad.Egységünk öt fővel vonult a helyszínre, ahol kiérkezésünkre a bejelentő már eloltotta a tüzet, csak enyhe füstölés volt tapasztalható. Egységünk egy H sugár segítségével a kupacot […]

Tovább

Hidegség ÖTE járműszentelésén vettünk részt

Vasárnap délelőtt került sor Hidegségen a január végén adományozott Renault Trafic 4×4 típusú gyorsbeavatkozó jármű szentelési ceremóniájára. A járművet 2018 év közepén ajándékként kaptuk a szomszédos Mörbisch am See tűzoltóitól, s működőképessé hozatala után a jármű kicsivel több, mint négy éven keresztül megbízható társunk volt a különböző eseteknél. Miután lehetőségünk nyílt egy modernebb, szélesebb feladatkörben alkalmazható utód jármű megvásárlására, mindenképpen […]

Tovább
1 2 3 4 5 7