Olajszennyezéshez riasztottak bennünket a Virágosmajorba

Tegnap este 19:00 órakor érkezett a jelzés a Megyei Műveletirányítási Központ ügyeletéről, mely szerint Fertőrákoson, a virágosmajori kikötőben jelentős mennyiségű gázolaj szennyezi a kikötőmedencét, valamint a csatorna mintegy 250 méteres szakaszát.Egységünk a helyszíni felderítést követően az időközben kiérkező soproni egységgel, valamint a Rendőrkapitányság munkatársaival együtt megállapították, hogy a gázolaj a nyomok alapján vélelmezhetően egy, a csatornában tárolt, használaton kívüli géphajóból […]

Tovább

Tómalom Gázszivárgás – első vonulásunk a frissen kifejlesztett riasztási funkcióval

Tegnap este 21:16 órakor érkezett a jelzés a Megyei Műveletirányítási Központ ügyeletéről, mely szerint Tómalmon egy ingatlan előtt erős gázszagot éreznek.Egységünk hat fővel vonult a helyszínre, azonban a műveletirányítás a bejelentés alapján nem látta szükségét egységünk helyszínre vonulásának, így kiérkezés előtt vissza lettünk fordítva.A fenti eset az első éles esetünk egy, a háttérben több éve futó kitartó munka eredménye, melyben […]

Tovább

Égő ruhakupachoz riasztottak bennünket

Tegnap kora este, 18:40 órakor érkezett a jelzés a Megyei Műveletirányítási Központ ügyeletéről, mely szerint Fertőrákos külterületén, egy dűlőúton ismeretlen okból nagyjából egy négyzetméternyi szemét ég, félő, hogy a fás területen az aljnövényzet is meggyullad.Egységünk öt fővel vonult a helyszínre, ahol kiérkezésünkre a bejelentő már eloltotta a tüzet, csak enyhe füstölés volt tapasztalható. Egységünk egy H sugár segítségével a kupacot […]

Tovább

Hidegség ÖTE járműszentelésén vettünk részt

Vasárnap délelőtt került sor Hidegségen a január végén adományozott Renault Trafic 4×4 típusú gyorsbeavatkozó jármű szentelési ceremóniájára. A járművet 2018 év közepén ajándékként kaptuk a szomszédos Mörbisch am See tűzoltóitól, s működőképessé hozatala után a jármű kicsivel több, mint négy éven keresztül megbízható társunk volt a különböző eseteknél. Miután lehetőségünk nyílt egy modernebb, szélesebb feladatkörben alkalmazható utód jármű megvásárlására, mindenképpen […]

Tovább

Enesén vendégszerepeltek tűzoltóink

Régi meghívásunknak tettünk eleget Szombaton, mikor gépjárműfecskendőnkkel ellátogattunk az immár másodszor megrendezésre kerülő Enesei Polgárőr és Tűzoltó Napra.Az esemény reggel rögtön egy tűzoltó felvonulással kezdődött, melyben a részt vevő önkéntes tűzoltók, speciális mentők valamint polgárőrök vettek részt a létező legnagyobb hangzavarban. A felvonulás során bejártuk a település szinte összes utcáját és felkeltettünk mindenkit, aki esetleg még nem készült fel a […]

Tovább

Új tűzoltó gépjármű szentelési szertartásán vettek részt tűzoltóink Mörbisch-en

Szombaton Mörbischen jártak delegáltjaink, ahol a helyi tűzoltók újonnan beszerzésre kerülő logisztikai gépjárművének szentelésén, valamint a Szent Iván-napi máglya meggyújtásán vettek részt.Az esemény egyik fénypontja a Scania P320 alvázra épülő gépjárműfecskendő volt, mely az 1.000 liter oltóvíztartály és beépített szivattyún túl emelőhátfallal van szerelve, így a jármű a fixen málházott felszerelésein túl három, speciálisan erre a célra kialakított és a […]

Tovább

Ismét Tündérfesztiváloztunk

Hétvégén sem unatkoztak tűzoltóink:Pénteken délután a soproni Trefort téri Óvodába látogattak el, ahol bemutatták felszereléseinket, gépjárműfecskendőnket, a kíváncsibbak megismerkedhettek tevékenységünkkel, feladatainkkal.Szombaton került megrendezésre a soproni Erzsébet kertben immár hagyományosan az idei évi Tündérfesztivál, melyen szintén visszatérő állomásként szerepeltünk, idén is megmászhatták a gyermekek a tűzoltó autónkat, valamint célba lőhettek Puttonyfecskendővel.Köszönjük a meghívást a szervezőknek!

Tovább

Körzetünk tűzoltóversenyén mérettettük meg magunkat

Szombaton került sor működési körzetünk tűzoltó egyesületeinek éves versenyének lebonyolítására, mely rendezvénynek idén Völcsej adott otthont.Ezúttal egy férfi rajjal képviseltük Fertőrákost, melynek során két versenyszámban mérettettünk meg: staféta futásban, valamint 800-as kismotorfecskendőről történő szerelési feladatban.Idén húsz résztvevő csapat négy kategóriában állt rajthoz, melyből kategóriánkban a hetedik helyet tudtuk elhozni a verseny végén.Ezúton is köszönjük a házigazda Völcseji Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek […]

Tovább

Újabb sikeres gépjárműfecskendő kezelői vizsgához gratulálhatunk!

Kovács László tűzoltónk szintén sikeresen teljesítette a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ munkatársai által a Győri Hivatásos Tűzoltó Parancsnokságon lebonyolított vizsgasorozatot!László innentől kezdve szintén jogosulttá vált gépjárműfecskendőnk csörlőjének, áramfejlesztőjének valamint tűzoltótechnikájának kezelésére, emellett teherkötözői jogosultságot is szerzett. Vele együtt összesen nyolc tűzoltónk szerezte meg a közelmúltban a jogosultságot tavaly beszerzett gépjárműfecskendőnk szakszerű kezelésére.Ezúton is gratulálunk a sikeres vizsgákhoz!

Tovább

Sikeres gépkezelői vizsgát tettek tűzoltóink

A mai napon került lebonyolításra Sopron Hivatásos Tűzoltó Parancsnokságán a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ által felügyelt vizsga sorozat, melynek során körzetünk több önkéntes tűzoltó egyesületének sofőrjei vizsgáztak frissen beszerzett gépjárműfecskendőik beépített szivattyúinak, csörlőinek valamint áramfejlesztőinek szakszerű kezeléséből. A vizsga elméleti és gyakorlati részeket egyaránt tartalmazott.Fertőrákosi színekben a hétből hat tűzoltónk (Bak Attila, Dudik György, Dudik Zoltán, Egyed Balázs, Földes Balázs, Holló […]

Tovább
1 2 3 4