Autóbalesethez vonultunk

Ma délután röviddel 16 óra után érkezett a jelzés a Megyei Műveletirányítási Központból, mely szerint Fertőrákoson, a Fő utcán egy személygépjármű villanyoszlopnak ütközött, az oszlopott kitörte. Egységünk három fővel vonult a helyszínre, ahol rögzítette a járművet, majd áramtalanította azt. Bár az autóban található összes légzsák kinyílt, személyi sérülés nem történt. A rendőri intézkedést követően Sopron/2 legénységével közösen a járművet gépjárműfecskendőnk […]

Tovább

Kéménytűzhöz riasztottak minket

Ma kora este, 16:56 órakor érkezett a riasztás a Megyei Műveletirányítási Központból, mely szerint Fertőrákoson egy családi ház kéménye ég.Egységünk hat fővel vonult a helyszínre, ahol azonnal megkezdte az égéstermékek eltávolítását a kazánból.A kiérkező Soproni egységgel közösen a kémény kitisztításra került, mely során két darab 6 kilós porral oltó készülék bevetésére is szükség volt. Az egységek hőkamera segítségével átvizsgálták a […]

Tovább

Karácsonyi vacsoránk

Az idei évben rendhagyó módon szertárunk adott otthon tagságunk hagyományos éves karácsonyi vacsorájának. Nagy örömünkre tagságunk apraja-nagyja képviseltette magát, ahol nagyon jó hangulatban töltöttünk el egy kellemes estét együtt. Az est sztárja Pácser Attila Pacsiapu volt, aki konyhatudományát bevetve szolgáltatta mára híressé vált, kemencében sült fogásait, valamint Judit, aki ezúttal sem hagyott senkit süti nélkül! Köszönjük minden tagunknak, hogy eljöttek […]

Tovább

MEGÉRKEZETT! Új gyorsbeavatkozó járművel gazdagodtunk!

2022 éve Egyesületünk újraalakulásának 20. évfordulóján túl a változások éve is egyben:Januárban egy hirtelen adódott lehetőségből valóság vált, és tíz év problémamentes használat után sikeresen lecseréltük Iveco Magirus gépjárműfecskendőnket egy tíz évvel fiatalabb, kategóriájában azonos, Mercedes Benz típusú járműre. A minőségi ugrás országos szinten is az élvonalba helyezte ezzel egyesületünk technikai állományát. Az alapvető tervünk azonban korosodó, Renault Trafic típusú […]

Tovább

Közúti balesethez vonultunk ma hajnalban

Ma reggel röviddel öt óra után érkezett a riasztás a megyei műveletirányítási központból, mely szerint Fertőrákoson egy személygépjármű villanyoszlopnak hajtott, forgalmi akadályt képez.A helyszínen az ütközés erejét jól szemléltette, hogy a villanyoszlop beton lábazata eltört, a villanyoszlop elmozdult helyéről, a jármű légzsákja kinyílt.Az autót teherrögzítő kötelek segítségével az egységek elmozdították, a forgalmi akadályt megszüntették.Az esethez vonultak: Fertőrákos/2, Sopron/2, Sopron RK, […]

Tovább
1 2 3 4 5 6 16