2019.03.30. Biciklis szenvedett súlyos balesetet

2019.03.30-án, szombaton délután 13:37 órakor érkezett a jelzés a Győr-Moson-Sopron Megyei Műveletirányításról, mely szerint Fertőrákos, Fő utca 192 szám előtt egy, a fő utcán lefelé haladó biciklis egy személyautó tolatásától megijedve a kormányt félrerántotta, az út melletti vízelvezető árokba esett, ahol a jelentős lendületnek köszönhetően szinte teljes testtel a vízelvezető árkon épült autóbejáró alá csúszott, ahol nyílt kartörést, koponyasérülést, illetve egyéb súlyos sérüléseket szenvedett.

A súlyos sérülések miatt kiemelt fokozatként Sopron/1, Fertőrákos/1, Sopron Rendőrkapitányság munkatársai, valamint az OMSz Mentőszolgálat két gépjárműve lett a helyszínre riasztva, ahol a sérültet mintegy két órás munka után sikerült stabilizálni valamint kórházba szállítani.

Egyesületünk 4 fővel vonult a helyszínre, ahol a sérült mentésében, valamint forgalomirányításban vettek részt.